z a földrajzi táj, ahol Tiszalúc fekszik az Észak-Felföld lankás peremvonalán, a Harangod vidékének délkeleti részén, a Takta és a Holt-Tisza találkozásánál, nagyon régi terület. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ősrégi település a falu, hiszen határában a kőkorszak korai szakaszából  (Kr. E. 5000) származó sírokat tártak fel a régészek. Az ezt követő rézkor (Kr. E. 3400-2000) középső szakaszában pedig már valóságos "falu" alakult ki ezen a területen, amit több ház régészeti leírás bizonyít. E "falu" lakói itt tartózkodtak a bronz korban (Kr. E. 2000-800) is. A Sarkad-pusztán emelkedő Danka-domb bronzkori, sáncokkal megerősített, várszerű erődítmény volt. Ebben lakott a közösség vezetőrétege s a hozzá tartozó "falu" pedig a domb lábánál terült el. Természetesen ezeket az itt lakó népeket még nem tudjuk megnevezni.

A "falu" létezéséről hosszú hallgatás után, Anonymus Gesta Hungarorum című munkájában hallunk ismét, ahol a magyarok honfoglalásáról írott fejezetben már név szerint említi a helyet: "Árpád vezér küldöttei Ősbő meg Velek a Tisza folyón, a Lucz-révnél átúsztattak."

A falu elnevezésére többféle etimológiai  magyarázat alakult ki.

Egyik szerint Árpád vezér egy Lúcz nevű alvezérének adta azt a területet, ahol a falu keletkezett.

A másik magyarázat a település nevének eredetére, a latin ,,lux" (fény) szó.

További feltevések szerint a Tiszán szállított lucfenyőt az itt lévő porongon rakták. A ,,luc" szláv eredetű szó, jelentése pedig fenyő.

1864-es gyűjtésből származó feltételezés szerint lúc a héber szóból eredezik (általkelt).

Ezek közül a legvalószínűbb a régi írott alakból - Luch=Lucs - való eredeztetése. Lucs a régi magyar nyelven vizenyős helyet jelentett. A vadvizes szántóföldeket nevezték lucsnak (vesd össze: lucskos, lucsok). Kiss Lajos szerint szláv eredetű: vesd össze a szerb-horvát Ljutice, a cseh Litice és a régi nyelvemlékbeli Lutici, sőt a szlovák Lúcina nevekkel. A "Lucy portus" később "Inferior et Superior Lwc" néven szerepel az iratokban (Alsó és Felső Lúc). Ezek a jelzők a földrajzi nevekben ma is élnek: Felsőlúc-puszta vagy Alsó-rét.

Nagy-Lúc elnevezés 1642-ben jelent meg annak következtében, hogy a két rész egybe olvadt. A XVlll. Sz. végére alakult ki a mai elnevezése: Tisza-Lúcz, majd pedig Tiszalúc, ahol a Tisza előtag a folyó mellékére utal. Tiszalúc nem csak földrajzilag, hanem közlekedésileg is fontos helyen fekszik. A Tisza folyó közel negyven kilométeres szakaszán egyedül itt volt biztonságos átkelőhely a folyón, közvetlen érintkezés az Alföld és a Felvidék között. Ez azonban nem csak előnyt jelentett, de hátrányt is. Mert ennek következtében a falu is "nyitottá" vált és nem egyszer szenvedte el az idegen hadak pusztítását.

Visszakanyarodva történetéhez, ismét a régészeti ásatások jönnek segítségünkre: amikor a falu határában Xl. századi temetőt tártak fel a kutatók, Péter királytól Salamonig (1074) találtak pénzérméket, amelyek a falu folyamatos létezését bizonyítják.

Már XIII. század elejéről van adatunk arra, hogy létezett, sőt arra is, hogy itt már ekkor rév (portus) is volt. 1217-ben III. Honorius pápa megerősítvén a templáriusokat magyarországi birtokaikban, e birtokok közt találjuk "domum de Luz, cum portuet piscariis suis."

Azonban nem az egész Lucz birtok volt a templariusoké. 1219-ből származó oklevél tanúsítja, hogy az ispotályos (Szent János-keresztesek, máltai lovagok rendje) szerzetesek (központjuk Szerencs volt) szegényházat alakítottak a faluban. (oklevél: Váradi Regestrum) Arnold a sziráki János lovagok prokurátora több Zemplén vármegyei várjobbágyot a rend birtokainak elpusz­títása miatt Váradra idéztetett. A kárt pénzzel egyenlítették ki a vád­lottak

1219 körül a település egy része a váradi püspökséghez tartozott.

1227-ben (az egri káptalan előtt) a Bogáth-Radván nemzetségbeli Csepán fia, Csíz kapta meg Lúczot. Csíz luci birtokát átengedte Istvánnak, István fivérének Filkének megöletése miatt. (Sándor fia Mog kárpótlás gyanán megkapta Lúcznak a Jánoslovagok birtoka felé eső részét, a Tisza folyó jövedelmével együtt.)

1241-ben a Muhi mezejére tartó tatárok felégették a falut. Ezen időkre emlékezve lett Vadvizes puszta mondai elnevezése ?tatár jászol?.

1252-ben két oklevélben, is szerepel a Bogát-Radvány nemzetség­ből való Simon, ki birtoka után a Luczi előnevet veszi fel.

1261-ben a Lúczi rév jövedelméből az egri érsek részesült.

1278 március 30.-án a bihari Mezősomlyón keltezett oklevél, melyben lV. (kun) László, Simon fiának, Tamás comesnek adományozta szolgálataiért a királyi pecérek Luch nevű földjeit azokkal a feltételekkel, amelyekkel a pecérek eddig is bírtak.

1286-ban is ezé a nemzetségé, Luch, ugyanis IV. László király ekkor erősít meg egy egyezséget, melyet bizonyos pörös birtokoltra nézve Simon és Mog comes fiai, Miklós és Simon comes fiaival kötnek. E szerint Lázon, Lucz stb. birtokokat Mog fia Simonnak engedik át.

1290-ben a király "kutyapecéreket" (caniferi regii) telepített a faluba.

1290-ben Lucz birtok újra adományozás alá kerül, az adomány levélből megtudjuk, hogy ekkor a királyi peczérek kezén volt, azonban IV. László Simon fia Tamás comesnek adományozza.

1332-1337. közt a pápai tizedjegyzékben is szerepel Lucz. Már temploma is volt ebben az időben, amely Szent Kozma és Damján tiszteletére volt felszentelve.

1373. október 23-án Bandonus, ezen jeruzsálemi szent János lovagrend magyar- és szlavonországi priora, a maga és a rend nevében Nagy Lajos király előtt a Zemplén megyei és a Tisza folyó mellett fekvő Lúcz birtokot és utilitásait a rend összes tagjainak beleegyezésével elcseréli Czudar (Zudar) Péter szlavon bán és fivérei István, Mihály, György, Imre, János tulajdonát képező Zágráb vármegyei Zircz (Zyrch) birtokkal. Nagy Lajos 1373. október 31-én küldi a beiktató parancsot az egri káptalanhoz, mely 1373. november 16-án jelenti, hogy Czudar Péter bánt és fivé­reit a Zemplén megyei Lucz birtokába ellentmondás nélkül beiktatta

1392-ben Felső-Lúczot Mátyás király dekrétuma a "Hegyalja kapujának" jelölte ki, ahonnan kezdve idegen bort nem volt szabad hegyaljára bevinni.

1393 június 17-én nagy osztozkodás folyik az egri káptalan előtt. Egy csomó birtokon a Gyapoli, Dobi, Luczi, stb. családok osztoznak

és Lucz "possessio" ekkor egyéb birtok­kal és földekkel együtt Jank fiai, Miklós és Péter, Luczi Lukács fia, Simon és Szász János és Mihályé lett.

1404-1409 közt Izsépi Mátyus fis, Márkus és Cselei Miklós többek közt a Zemplén-vármegyei Lucz (Luuch) birtokon lévő két birtokrész miatt osztoztató pörben állanak Dobi Mihály fia, Péterrel, mely pör Bebek Detre nádor előtt kezdődött és Garai Miklós nádor előtt folytatódott. Ez utóbbi által 1409. december 4-én kiadott oklevél tanúsága szerint Lúcz ekkor Dobó Péter kezén van.

1415. április 15-én Zsig­mond király egy Konstanzból keltezett oklevelével Olnodi Czudar István fia Benedeknek, továbbá Olnodi Czudar Péter fiai, Simonnak és Jakab­nak "aulae nostrae milites"-nek érdemeik jutalmául a Zemplén megyei Lúczot adományozza "cum vado et tributo in eadem habitís", tehát rév- és vámjogával.

1435-ben már ismét változik a kép, de már ekkor ügy látszik két Lucz van, még pedig Felső- és Alsó-Lucz, mert ezen év március 10-én Zsigmond király Doby Györgynek,

továbbá Monoky Miklós, Péter, Mihály és Jakabnak érdemeik elismeréséül több birtokot, köztük a Zemplénmegyei Felső-Luczot (Fewlsewlwcz) adomá­nyozza. Ugyanezen év május 1-én ad parancsot Zsigmond király a birtokok beiktatására és a leleszi Convent június 9-én jelenti, hogy Lucznál ellentmondás nem történt

1440-ben ismét az olnodi Czudarok rendelkeznek Lucz fölött. 1440, február 5-én a budai káptalan előtt Olnodi Gzudar János több birtokot, a melyek közt a Zemplén megyei Lucz is szerepel, 4000 arany forintért Rozgonyi Jánosnak és Lőrincznek zálogosít el.  Azonban ezt a másik két Czudar, és Jakab hagyják szó nélkül. 1440 március 23-án a váradi káptalannál óvást emelnek az ellen, hogy ólnodi Czudar Benedek fia, János fivérük, bizonyos Zemplén megyei birtokokat, köztük Luczot is, mely pedig ezen fivérük megszakadása esetén rájuk szállt volna, feleségének, Hedvignek, Rozgonyi János leányának, továbbá ugyanezen Rozgonyi János fia, János, Lörincz, Osváld és Rajnáidnak, Hedvig fivé­rének zálogosította el, miért is a protestálok Czudar János fivérüket ezen birtokok, köztük Lucz

elzálogosításától, eladásától, vagy bármi­ néven nevezendő elidegenítésétől, Hedviget és fivéreit pedig ezen bir­tokok elfogadásától, vagy az ezekbe való beiktatástól eltiltják. Így került Tisza-Lucz egy része a Rozgonyiak kezébe, azonban Lucz másik részét még továbbra is az ólnodi Czudarok birtokolják.

1449-ben hatalmaskodás történik Luczon. Ez év szeptember 26-án Hunyadi János kormányzó meghagyja az egri káptalannak, hogy azon hatalmaskodás ügyben (mely az oklevélben azonban részletezve nincsen részletezve), melyet Dobi László, bölcsi (onodi) Czudar János özvegye Hedvignek Zemplén megyében Luczon fekvő birtokán elkövetett, tartson vizsgálatot, a feleket idézze meg és tegyen eljárása eredményéről jelentést Pálóczí László országbírónak.

1450. január 20-án tesz jelentést az országbírónak az egri káptalan. Ebből megtudjuk, hogy a káptalan emberei Dobi Lászlót Kis-Luczon találták meg és itt is idézték meg. Eddig tehát három Lucczal találkoztunk, úgymint: Lucz, Felsö-Lucz és Kis-Lucczal. Hogy ezek különböző helységek voltak-e, bajos ma már megállapítani. Lehet, hogy mivel mint később látni fogjuk, Luczon, minthogy a

Tisza-Sajó szögében feküdt, nemcsak a Tiszán, hanem lejjebb a Sajón is szedtek vámot, tehát nem lehetetlen, hogy két egymáshoz nagyon közel fekvő helység támadt, melyek közül talán a Tisza mellettit, minthogy a folyón menve följebb feküdt, Felső­ vagy Nagy-Lucznak, mivel ez volt a régebbi, tehát valószínűleg nagyobb helység, mig a Sajóhoz közelebb, tehát lejjebb fekvő és talán kisebb Luczot Alsó- vagy Kis-Lucznak nevelték. Tény az, hogy az Alsó-, Felső megkülönböztetés csak a XVI. század elején fordul elő állandóan.

1450 körül már a Monakyak is birtokosai a településnek, mivel a maguk részeit képező birtokokat a ruszkai Kornisoknak zálogosították el tudjuk meg egy oklevélből.

1454. végén, 1455. elején a Luczot birtokló két család, t. i. a Czudarok és Rozgonyiak hadilábon állanak egymással. A dolog úgy kezdődött, hogy állítólag Hedvig asszony tudtával és beleegyezésével Rozgonyi Osváld valami János nevű szolgájával az olnodi Czudaroknak egy luczi vámszedőjét hatalmasan elverette. Természetesen olnodi Czudar Simon és Jakab siettek a királyhoz, V. Lászlóhoz, az esetet elpanaszolni és orvoslást kérni. A király a vizsgálat megtartásával a budai káptalant bizta meg.

Ez 1455. április 9-én már jelenti, hogy a panasz tárgyát megvizsgálván, igaznak találta. Az olnodi Czudarok már nem győzték kivárni az ügy végét, tehát egyszerűen az önbíráskodás terére léptek. Rendeztek ök is egy hatalmaskodást, még pedig 1455. december 25-ike körül (circa festum nativitatis Domini proxime preteritum). Most meg természetesen a Rozgonyiak siettek panaszra a királyhoz. V. László 1456. szeptember 20-án meg is hagyja a budai káptalannak, hogy olnodi Czudar János özvegye Hedvig, továbbá Rozgonyí János erdélyi vajda, és Rozgonyí Osváld, a székelyek grófja panaszára tartson vizsgálatot azon ügyben, melyet olnodi Czudar Jakab luczi vámszedője és szolgája Renda Tamás követett el, betörvén a panaszt tevők luczi birtokrészén fekvő házába, ott Nagy János szolgát meg akarta ölni, de az elmenekült. Ez azonban még mind nem volt elég, mert a Rozgonyiak ezt nem hagyták szó nélkül. Ugyanis Pálóczi Lipót országbíró előtt olnodi Czudar Jakab megjelenvén, azt a vádat emeli Hedvig asszony ellen, hogy ugyanezen év (1456) július 2-ika körül embereivel panasztevő luczi vámszedőjének Renda

(vagy Randa) Tamásnak luczi házát és kúriáját megtámadtatta és innen Nagy János jobbágyot, aki földesura iránti kötelezettségének eleget sem tett, elfogatta, elvitette és magánál tartotta. Ezzel meg nem elégedve, Tamás vámszedő házából 50 forint értékű arany pénzt és sót vitetett el. Pálóczy országbíró 1456. október 26-án meg is hagyta az egri káptalannak, hogy ezen ügyben tartson vizsgálatot. 1456. november 4-éri már jelenti is, hogy a pénzösszeg nagyságát kivéve, mindent a panaszos előadásának megfelelőnek talált. Ezen ügy, hogy miként fejeződött be nincs adat

1457 július 24-én olnodi Czudar Jakab (és Simon) a sajóládi pálosok egyházának és kolostorának adományozza tiszaluczi vámjának minden hét keddi napjának reggelétől egészen szerda reggelig befolyt jövedelmét. Tehát évenként 52 napon át a luczi vám haszonélvezeti joga a sajóládi pálo­sokat illette. Akik a pálosokat ezen adománytól meg­fosztani akarnák, annak 100 illetve 200 forint fizetését rendeli el, mely büntetéspénz szintén a sajóládi pálosokat fogja illetni.

1460-ban már meg­unták a sok kölcsönös hatalmaskodást és panaszkodást a Czudar és Rozgonyi család, és október 18-án elmennek a király, Hunyadi Mátyás elé, barátságos egyezséget kötni. A király előtt olnodi Czudar Simon királyi ajtónálló mester és Tinódi Czudar Jakab egyrészről, másrészről pedig Rozgonyi Osváld, a székelyek grófja egyezkednek-. Az egyezség első pontja szerint Rozgony Osváld (továbbá János és Rajnáid) többek közt összes, a Zemplén megyei Lucz birtokon lévő birtokrészeiket, a vámrésszel együtt, melyet Hedvig asszony halála után 1000 forintért zálog fejében birtokoltak, olnodi Czudar Simonnak és Jakabnak visszaadni, visszabocsátani, kezeikből kiengedni és átadni kötelesek. Ezzel tehát egész Lucz és ennek egész vámja visszakerült a Czudarok kezébe.

1466-ban, a luczi vámnál ismét hatalmaskodás történik. Ugyanis olnodi Czudar Jakab  Mátyás király előtt panaszt  tesz, hogy midőn Dohi László panaszt tevőnek Lucz birtoka határában lévő vámhelyéhez érkezett, itt némely szolgájának izgatására paraszttevőnek ott időző jobbágyai közül néhányat hatalmasan elvert, sőt halálosan meg is sebesített.

A király 1466. május 21-én meghagyta az egri káptalan­nak, hogy ezen ügyben tartson vizsgálatot, ez egy hónap múlva, június 21-én már jelenti, hogy a vizsgálatot megtartván, a királyi parancsban előadott tényállást, igaznak és az előadásnak megfelelőnek találta. Az ügy további fejleményeiről nincs adat.

1467. március 16-án Pálóczi László országbíró előtt Rozgonyi János tárnokmester, Rozgonyi Rajnáid, a székelyek grófja, olnodi Czudar Jakabbal birtokaira nézve egyezséget kötnek. Ezen egyezség egyik pontja szerint, ha Czudar Jakab halála után neje, Júlia özvegységben akar maradói, akkor ez a Zemplén megyei birtokokat, többek közt Luczot a vámjoggal együtt tartsa meg addig, a inig özvegyi sorban marad, ha azonban újra férjhez megy, akkor a Zemplén megyei birtokokat, köztük Luczot is Rozgonyi János és Rajnáid 2000 arany forint lefizetése ellenében magukhoz válthatják, A megkötött egyezséget a felek a király elé terjesztvén, ez 1467. május 23-án meg is erősítette. 1471-ben került végrehajtás alá. Ezen év január 9-én Mátyás király meghagyja a leleszi conventnek, hogy Rozgonyi János országbírót és Rozgonyi Rajnáld tárnokmestert

többek közt a Zemplén megyei "Lwch ac vadi in fluuio Thycie et tributi inibi exigi soliti" birtokába iktassa be és amint a convent 1471. március 24-én kelt beiktató jelentéséből látjuk, a beiktatás ellentmondás nélkül történt meg. A Rozgonyiak felsorolt családtagjai azonban nem kizárólag birto­kolták Luczot. Kitűnik ez Mátyás királyunknak egy 1471. április 2-án kelt szabadalom leveléből, melyben a király meghagyja az ország minden rendű és rangú hatóságának, hogy olnodi Czudar Jakab Özvegyének, Júliának birtokain, többek közt a Luczon lakó jobbágyait és szolgáit, midőn az országban áruikkal járnak-kelnek, senki közülük feltartóztatni, megállítani, bírói széke elé vonni ne merészelje. Ebből látjuk tehát, hogy Júlia asszonynak is volt része Lucz birtokban.

1471 április 2. és 1472 június 2.-a között  Tisza-Lucz királyi vámszedőhely, és királyi birtok lett "possessio regalis".

1472. június 24-én a a király a Lucz birtokon lévő vámot, mely úgy látszik valami ismeretlen határ- és terület rendezés folytán Borsod megyébe került, a sajóládi

pálosoknak adományozza és ugyanekkor megparancsolja a budai káptalannak, hogy a pálosokat a vám birtokába iktassa be. Ennek meg­történtéről a káptalan 1472. július 25-én tesz jelentést a királynak.

1482 február 2-án Budán kelt oklevelével Szapolyai Imre, szepesi gróf útján közhírré téteti, hogy ezentúl szerémí vagy más alsóvidéki borokat Tisza-Lucznál feljebb, (usque ad possessionem Lucz) se szárazon, se vízen szállítani és máshova, mint Nagybányára, Debrcezenbe stb., senki eladni ne merje.) Tehát Magyarország alsó részei és az északnyugati részek közt Tisza-Luczon át vezethetett az egyik fő- és elsőrangú össze­kötő vonal.

1492 Mátyás király felesége, Beatrix a Monaky családnak adományozta a települést.

1507. november 30-án II. Ulászló Perényi Imre nádornak, adományozza Luczot, úgy látszik ezúttal Lucz maradt sokáig a Perényíek kezén.

1516 június 18-án Szentgyörgyi és Bazini Péter gróf országbíró előtt ákosházi Sárkány Ambrus és Ferenez azt vallják, hogy ők

enyingi Török Imre nándorfejérvári bántól 15.000 forintot kölcsön vettek és ennek fejében több Zemplén megyei helység közt Nagy- és Kisluczot (Naghlwch és Kyslwch) enyingi Török Imrére és fiaira, Miklós és Bálintra inscribálják. Ebből azt látjuk, hogy ekkor Luczot már a híres Sárkány család birtokolja, ezektől az enyingi Török családhoz kerül, de csak négy napra, mert már 1516 június 22-én Szentgyörgyi Péter országbíró előtt Perényi Imre nádor a saját és neje, Kanizsai Dorottya nevében megjelenvén enyingi Török Imre nándorfejérvári bánnal, a következő csereszerződésre lép: Török Imre bán a Zemplén megyei birtokait, amelyek ezelőtt az ákosházi Ambrusok kezén voltak, köztük Nagy- és Kisluczot, természetesen vámjával egyetemben, áten­gedi Perényi Imre nádornak, ennek első nejétől származó fiának, Péternek, továbbá Perényi Ferencz váradi püspöknek. Ezzel szemben a Perényiek bizonyos valkómegyei birtokaikat adják oda Török Imrének. Ezzel a Tisza-Luczi vám már jó darab időre a Perényiek kezére ment át és mivel nem hiába Kanizsay lány volt a családban, (a nádor neje, Kanizsay Dorottya), 1516-tól fogva Zemplén megyei birtokokon rend van.

A számadás könyvekből megállapítható az is, hogy Tisza-Lucz kettő van, Felső és Alsó, mely alighanem az általunk már jelzett okoknál fogva azonos Nagy- és Kis-Lucz-al. Megtudjuk ezekből azt is, hogy Lucz tulajdonképpen Ónod vár tartozéka.

1528-ban János király egyik hadvezére, Ártándy Balázs Lúcznál kelt át a Tiszán, amiről az egri érsek levele értesítette Ferdinánd királyt.

1567 után török hódoltság alá  került a falu, hiszen a Monaky család mellett a töröknek is adót fizetett.

1585-ben a Zemplén megyei portákat összeírták, Alsó- és Felsőlúcot a behódolt falvak között sorolják fel.

Az 1598-ból fennmaradt török adólajstrom szerint 231 ház után adóztak a lúciak.

1600-1609 között, nem szerepel a zempléni települések közötti adóösszeírásokban. Pusztaként emlegetik.

1634 körül a harangodi pusztán magas fatornyot építettek, melybe azután harangot húztak fel. Ha az ellenség közeledését a toronyban vigyázó őr észrevette, meghúzta a harangot, ami kötelességévé tette a lakosoknak, hogy fegyverbe szálljanak és jelentsék a szerencsieknek, hogy ők is vé­delmi állásba helyezkedhessenek. Bocskai István halála miatt nem folytatódott a hajdúk letelepítése, viszont Hegyalja védelmére a Rákócziak hajdú telepeket hoztak létre. Így kapott Lúcz l. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől 1642-ben szabadalomlevelet és az ide telepített hajdúkat fegyveres szolgálatuk fejében  mentesítette a jobbágyi terhek alól. Ez által vált Lúcz hajdú "oppidum"-má, azaz templomát és házait falal körülvett településsé, "várossá".

akkor alkudtunk meg 120 magyar forintban, egy vágó ökörben, egy dézsa túróban, két tábla szappanban, hat kősóban, 30 icze vajban, s 300 forint adóban. De immár annyira felverte, hogy Török forint is többet teszen az készpénz 200 forintnál ha egybe számlálja az ember, hogy leginkább pusztán hagynánk a falut. Ezt követően kirabolta a török, majd 1664-ben ismét elfoglalta.

1677-ben a kuruc seregek a falu határában ütköztek meg a császáriakkal. Ezeknek a csatáknak a helyszínére  utalnak a falu határában ma is használatos "Kurucvölgyi-dűlő" és "Kurucvölgyi-kút" elnevezések.  

1697-ben Rákóczi Erzsébet engedélyt adott Gyulay Mihály, Oláh János és Pap György luci lakosoknak arra, hogy a háborúk alatt feldúlt Alsólucot újra felépíthetik és benépesíthetik. Ránk maradt egy pecsétnyomó, amely ovális alakú sárgaréz lapra vésett, közepén öt ágú korona, alatta kardot tartó férfi kar és 1697 évszám. Körfelirata: *TISZA LUTZ HELYSEGE PETSETJE

1703. április 30-án Borbély Balázs, a fejedelem kapitánya itt táborozott seregével.

1703 Szatmár alól Rákóczi mint az egész magyarság vezére indúlt az ecsedi láp megkerűlésével Tiszalucz felé. Október 15-ikén Bercsényi odáig ment eléje, mert csak ekkora kerűlővel vezethette az ostromlott tokaji vár alá. Lucznál fogadta a fejedelem Károlyi Sándort, a ki csalódva jött haza Bécsből és Kassáról, hogy most már neki esküdjék hűséget s egy hónap mulva mint kurucz-tábornok szerezzen érdemeket.

1705-ben önálló kerületet szerveztek. II. Rákóczi Ferencnek zászlótartója volt Hegedűs András, aki Tiszalúcról való nemesifjú volt.

Az 1708-ból ránk maradt hajdúösszeírásból 42 lúci hajdú neve maradt fenn, akiknek leszármazottai közül ma is sokan a faluban érnek. (Nyakasok, Pozbaiak, Horváthok stb.)

1709-1710(?) Lutzi eözvegy Asszonyok oltalmat és segedelmet kérnek Rákóczi György fejedelemtől, melyből megtudjuk, hogy előző éven férjeik a csatában odavesztek. Név szerint:  Bodzás Pál, Nagy Gegely, Gáll István, Szabó György, Méhész András, Simon Mihály, Sajtos János

1715. március 30-án kelt rendelkezésükben Berzeviczki Ezékiel és Szluha György közterhektől való mentességet adtak a falunak, majd 1715. november 20-án Rákóczi Julianna adott kiváltságlevelet a lúciaknak. Férje Aspremont-Reckheim Ferdinand

Góbert altábornagy volt, akinek birtokába került Alsó-Lúcz, majd az egyesült Lúc. Unokája Erdődy György grófhoz ment férjhez, akinek kastélyát (1895-ben épült) a II. világháború után hurcolták széjjel egyrészt az átvonuló oroszok, másrészt a velük kollaboráló lúciak.

Az 1715.évi Luczi adózók összeírása.(névsor)

Az 1715. évi 91. Tc. elrendelte az ún. "Száraz vámok" beszedésére a főharmincad hivatalok és ezek fiókhivatalainak felállítását. Zemplén vármegyében a főhivatal Tokaj, fiókja pedig Lúcz lett. A Tisza mellett fekvő település fontos kereskedelmi átrakóhely volt, a folyón szállított különböző árukat, különösen a sót és a fát itt tették partra és innen szállítatott Miskolcra és a környék településeire. Ennek emlékét ma is őrzi a "porong" elnevezés.

1737. szeptember 18. (pestis miatt) szoros vigyázás a Tiszánál, a Luczi réven nem szabad átjárni. A hajót birtokló embereknek parancsra Kassára kellett vitetni a lúcon található hajójuknak a kulcsait.

1739. November 8. ekkor Luczon még nem volt pestis, emiatt a német lovas katonaságot téli szállásra itt helyezték el. A lakosok annyira elkeseredtek, hogy azt mondták: "Bár az Isten egy néhány gugást (pestisest) tenne nállok, hogy a német oda nem mehetne"

1739. November 14. pestisjárvány Luczon

1748. augusztus 4.-26. A Lucz és Dob közötti határt sáska sereg emésztette.

1750. november 23. A Tiszán árvíz. "Oly árvizet soha sem ért ez izi ember"

1763-1785 Magyarország első részletes topográfiai térképezése zajlik. (Die erste militärische Aufnahme 1763-1785: Königreich Ungarn)

1843-ban a szolgabírói jelentés a tiszalúci révről. Tulajdonos Méltóságos Gróf Erdődy György, haszonbérlő Czikó József. Állandóul feltartatik a rév, a révészek józanok.

Révbér  egy ember egy krajcár, juh, sertés egy krajcár. Két marhától egy szekérbe fogva akár üres, akár terhes, fizetődik 12 krajcár. Három marhás szekértől  15 krajcár, négytől 18 krajcár, az-az minden marha 3 krajcár, a szekér 6 krajcár. Szabad marhától 6 krajcár. Ezen révnél a be és kijárás rossz.

A Tisza szabályozását Vásárhelyi Pál, Tiszadob és Tiszalúc között kezdte meg 1846-ban. Ezt a tettét emlékmű őrzi a tiszadobi oldalon.

A XlX-ik század elején Felsőluc elpusztult hely volt, csak az Andrássy család majorsági épülete állott rajta. 1849-ben az orosz haderő hadiellátás címén erősen megkárosította a község lakosságát.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei elkerülték a falut. A katonák között lúci önkéntesek neveivel is találkozhatunk.  (név szerint: Balogh Mihály, Birinyi Ignác, Vámosi István, Orosz János . . . nem teljes név sor)

1858-59-ben megépült a vasút Tiszalúc érintésével Szerencs és Miskolc között. A vonal építése Szerencs irányából történt. Az állomás azokban az időkben még pár perc járásra esett a településtől.

1806-ban I. Ferenc császár  elrendelte a ?Zweite oder Franziszeische Landesaufnahme?-t, (a második ill. Ferenc-féle országfelmérést) A felmérés 1819-1869 között történt. (Aufnahmskarte des Königreiches Ungarn)

Évszázadok folyamán a népesség a következő képen alakult. 1541-ben 10 porta kb. 200 fő, 1546-ban 15 porta kb. 30 fő, 1549-ben 520 fő a két Lucznak, 1569-ben kb. 80 főre tehető, 1574-ben kb. 190 fő, 1576-ban kb. 360 fő, 1578-ban kb. 280 fő, 1610-ben a két Lucznak 18 fő, 1720-ban 36 családfő, 1737-ben 63 családfő, 1784-ben kb. 1126 fő,1836-ban 1979 fő, 1869-ben 1942 fő, 1930-an 3470 fő.

A XlX. század folyamán növekedésnek indult a település népessége: 1804-ben mindössze 804 főt számlált, de a század végére, 1896-ra már 1801 főt ért el. A XX. században, még gyorsabb gyarapodást mutatott, hiszen 1982-ben már 5159 volt a nagyközség lélekszáma.

1902-be készűlt Szatmári Pál térkép.

1904-ből ránk maradt pecsétnyomó lenyomatának képe.

Az l. világháború 86 hősi halottat, a ll. Világháború 73-at   követelt a falutól.??